Munkatársaink

Több éves tapasztalattal rendelkező, szakképzett munkatársainkkal szívvel-lélekkel dolgozunk azon nap mint nap, hogy mosollyal, szeretettel és jókedvvel töltsük meg a gyerekek hétköznapjait és érdekes játékokkal, életkoruknak megfelelő foglalkozásokkal fejlesszük képességeiket.

Intézményünk vezetése, munkatársai, pedagógusai elkötelezettek a Montessori és a Pozitív Fegyelmezés módszer mellett.

Mi ebben hiszünk, erre alapozunk, ezekkel a „módszerekkel” szeretünk!

 

Berdó Andrea

Intézményvezető

Szerencsésnek mondhatom magam, hisz nap mint nap  édes, a világra rácsodálkozó gyerekek, hálával telt szívű szülők és tiszteletreméltó munkatársak közt végezhetem munkámat. Mindig is a szívvel-lélekkel való hozzáállás kísérte tevékenységeimet.  Célom felelősen és tudatosan képviselni az elfogadást, a  segítség nyújtást és az ehhez tartozó biztonságos környezetet megteremteni.

Legfontosabb számomra, hogy én is hozzájáruljak ahhoz, hogy mindig  nyugodt, szeretetteljes és magas minőségű, igényes szolgáltatást nyújthassunk a hozzánk járó családoknak.  Sok sikerrel és kihívással teli 15 éves intézményvezetői munkám és két csodás gyermekem által folyamatosan  tanulok, fejlődöm és hiszek benne, hogy a Lámacuka egy olyan hely, ami esszenciája annak tudásnak, amely az évek során kiteljesedett.

Békési-SzAbó Zsuzsanna

Koordinátor, angol pedagógus

Egészen kiskorom óta tudtam, hogy gyermekekkel és emberekkel szeretnék majd együtt dolgozni. Első diplomámat a Debreceni Egyetem gyermeknevelési karán szereztem. Friss diplomásként először külföldön ismerkedtem a pedagógiai trendekkel, módszerekkel, majd pár évvel később már Budapesten található, nemzetközi intézményekben kamatoztattam a megszerzett tudásomat mint pedagógus, illetve vezető pedagógus. 

Több mint 20 éves pályafutásom során csupán 2 év szünetet tartottam, amikor megszületett a kisfiam. Az ő érkezése még inkább motivál arra, hogy ismereteimet folyamatosan frissen tartsam. Nagyon fontosnak tartom a folyamatos tanulást ezért a pedagógus diplomám mellé elvégeztem egy közgazdász szakot is a BGE-n, illetve a pályámhoz kapcsolódó drámapedagógusi szakot. Ezen kívül egy nemzetközi zenepedagógusi képesítéssel is gazdagabb lettem. Mindig is szívügyem volt az angol nyelv tanítása piciknek és nagyoknak egyaránt, az évek során felhalmozódott tapasztalataimnak egy TEFL képesítéssel adtam keretet.

Legfrissebb, kisgyermeknevelői végzettségemet a LámaCukának köszönhetem: 2022-től mint koordinátor támogatom a lelkes, magas szakmai- és emberi színvonalat képviselő csapatot, a sok kis tündéri gyermeket és kedves szüleiket  mindennapok során.

Igazán szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a koordinátori feladataim mellett az angol nyelv világának kapuját is kinyithatom a hozzánk járó bölcsiseknek; sokat játszunk, énekelünk és mesélünk, miközben szinte észrevétlenül, természetes módon ismerkednek meg egy új nyelvvel a gyerekek.

Célom, hogy a Lámacukába járó gyerekek számára biztosítani tudjunk egy olyan inspiráló környezetet, ahol boldogok, biztonságban érzik magukat és minőségi oktatásban részesülnek. Boldogsággal tölt el, hogy olyan helyen lehetek, ahol nap mint nap láthatom és részese lehetek, ahogy a gyermekek nyitogatják szárnyaikat és teszik meg első lépéseiket a nagyvilágban. 

Lápossyné Nemessányi Adrienn

Kisgyermeknevelő

“Légy az a felnőtt, akire gyermekként szükséged lett volna.”

Fiatalon ez a mondat hívott a pályára és lettem pedagógus.19 éves pályafutásom alatt megszületett 2 csodálatos gyermekem, akikre nagyon büszke vagyok. 10 évig montessori tanítónő voltam, de egy sorsfordító váltással megtaláltam utam és azóta is montessori módszerrel, de bölcsődés korosztályú  gyermekekkel foglalkozom, akiknek csodás személyiségük, világuk mindig elvarázsol. Igyekszem a legtöbbet átadni nekik, hogy saját kis tempójukban nyíljanak ki, amiben mint egy megtartó erő, segíthetünk nekik fejlődni, a szerető, óvó, bátorító, támogató, a világot feltáró szárnyaink alatt. Szakmai utam kiteljesedéseként
integrált szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensként is tevékenykedem, így még jobban  tudom támogatni a hozzánk járó családokat.
Hiszek az ölelés, megnevettetés, odafigyelés, meghallgatás, törődés és bátorítás teremtő erejében és ezen a teremtő nyelven szólok a rám bízott LámaCukás gyerekekhez..

Sipos Csilla

Kisgyermeknevelő

“A gyermekekért születtem!”

Édesanyaként, 26 éves ikerfiúkkal, és 20 éves gyermekekkel eltöltött pályafutásom alapján a legfontosabbnak tartom a biztonságérzet kialakítását.Tudásuk, képességeik szeretetteljes bővítése erre építhető nap mint nap. Rohanó világunkban egy kis “szigetet” szeretek megteremteni a kisgyermekek számára, ami nyugodt, kiegyensúlyozott, bővelkedik figyelemmel és szeretettel! Célom, hogy a rám bízott kisgyermek a bölcsődénkbe lépve úgy érezze, hogy “haza jött”! Nagy öröm számomra, hogy a LámaCuka közösség tagjaként mindezt megteremthetjük nap mint nap, szívvel-lélekkel!

Kacsó Anikó

Kisgyermeknevelő

Több mint 16 éve foglalkozom gyerekekkel bölcsődében és most már el sem tudnám képzelni magam máshol. Két gyermekes édesanyaként a szülők szemszögéből is megtapasztalhattam, hogy mit jelent jó helyen és biztonságban tudni a gyermekemet. Fontos célom megteremteni a gyermekek kiegyensúlyozott, vidám, felhőtlen mindennapjait, s egy olyan közösséget létrehozni, ahol az összetartás, a szeretet, egymás elfogadása, a tisztelet és a harmóniára törekvés van középpontban.Úgy gondolom, hogy a gyermekek érdekében elengedhetetlen az intézmény és családok közötti nyitott és szoros együttműködés, a jó kapcsolat, rendszeres kommunikáció, a gyermekekért vállalt közös felelősség. Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy a rám bízott gyermekeknek az otthon varázsát tudjam nyújtani. Ilyen hely LámaCuka közössége, ahová örömmel tartozom.

Lehottyán Anita

Kisgyermeknevelő

„Gyermekekkel foglalkozni minden bizonnyal a leghálásabb munka, ami a földünkön osztályrészünkről jutott, de saját tökéletességünket is ez mozdítja előre.”     Brunszvik Teréz

Kislányom születése és édesanyaként megélt élmények, érzések döbbentettek rá arra, hogy a kisgyermeknevelői pálya az, ami nekem rendeltetett, ez a hivatás az, ami számomra szívből jön, aki igazán én vagyok.

Számomra kiapadhatatlan örömforrást jelent nap, mint nap a kisgyermekek között lenni, részt venni a mindennapjaikban, segíteni őket a körülöttük lévő világ megismerésében, felfedezésében. Biztatni, támogatni őket fejlődésükben, képességeik kibontakoztatásában, hozzájárulni ahhoz, hogy életük e meghatározó időszakában mindennapjaikat nyugalomban, szeretetben, vidámságban töltsék, osztozni örömükben, vigasztalni Őket bánatukban csodás életfeladat.

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy nap mint nap azzal foglalkozhatok, ami számomra örömteli és mindennél természetesebb. Külön öröm számomra az, hogy mindezt egy rendkívül jól szervezett munkahelyen, a LámaCuka Bölcsődében tehetem, fantasztikus, szakmailag és emberileg is kiváló kollégák között, kellemes, vidám környezetben, ahová jó belépni minden nap, ahol tisztaság , rend,  vidámság,  jókedv és kedvesség  vesz körül.

Lászlóné Vajna Imola

Segítő munkatárs

Három felnőtt gyermekem és csodás szerető összetartó családom van. Nagy öröm számomra, hogy több éve segítem a háttérben az óvónénik munkáját.

Mikor először léptem a  LámaCukába, úgy éreztem, ez egy mesebeli ház. Vidám színek, napfény, pici asztalok, székek, polcok, izgalmas játékokkal és sok-sok csillogó szemű kisgyerek. Azóta is csodálattal nézem napról napra fejlődésüket, kis személyiségük kialakulását, formálódását. Nagyon szeretek velük játszani, rajzolni, mesélni nekik, beszélgetni, viccelődni velük, egy simogatással, kacsintással, öleléssel, humorral mosolyt csalni arcukra.

Megtiszteltetés számomra, hogy a LámaCuka lelkes csapatához tartozom.

Naményi Csabáné, Márti

Segítő munkatárs

7 gyermek édesanyja, 4 kis unoka nagymamája vagyok. Férjemmel közel 30 éve élek boldog házasságban, aki jóban-rosszban hű támaszom. Mindig örömmel tölt el, amikor kisgyermekek között lehetek és így, hogy a  Lámacuka csodálatos csapatában dolgozhatok, minden nap élvezhetem a picik társaságát. Szívesen foglalkozok velük, mesélek sokat nekik, vagy az öltöztetésben, étkezésben segédkezek, mikor mire van szükség.
Jó látni az ide járó gyermekeket, hogy mennyire szeretik a Lámacuka bölcsi mindennapjait, a kisgyermeknevelők szerető gondoskodását, a nyugodt és családias légkört.A harmonikus kapcsolat és a felém áradó szeretetük óriási energiát ad számomra. A gyerekeket nagyon szerető, vidám, pozitív természetű, türelmes, empatikus vagyok és mindig igyekszem munkámmal hozzájárulni, hogy a gyermekek minél tisztább, otthonosabb, biztonságosabb, családiasabb környezetben érezzék magukat. 
Hálás vagyok, hogy itt dolgozhatok és részese vagyok a Lámacuka csapatának.