Nekünk írták

Nagyon sok kedves család megfordult már nálunk az évek során. Nagy örömünkre  szeretetteljes és melegszívű levelekkel halmoztak el minket az elmúlt 11 évben, melyben megírták nekünk, hogyan teltek az évek nálunk, milyen változást hozott a gyerekek életében és hogyan érezték magukat nap mint nap, továbbá milyen „előnyökkel” indultak neki az óvodás éveknek.

Ahelyett, hogy mi mesélnénk el Neked, olvass bele szeretettel az Ő leveleikbe.

Kedves Andi, Judit, Adri, Dia, Vivi és Kriszta!

Köszönjük szépen, hogy nálatok tölthettük ezt  2 évet!Köszönjük, hogy kezdettől fogva úgy foglalkoztatok Andrissal, mintha sajátotok lenne!Köszönjük a sok bíztató szót, ami megkönnyítettet kicsit a kezdeti elválásunkat!sok kedves emlékünk maradt és nagyon sok  további sikert kívánunk nektek! Puszi

T. Andris és Klau

Sziasztok drága Mindnyájan!

Először is: nagyon sokat gondolunk rátok! :))) Ádám sokszor veszi elő az előző hónapokban készült játékokat és lapozgatja a kis közös füzetünket, nézi a régi ismerősöket és sokszor beszél is rólatok.
Az ovit elkezdtük, nekünk, szülőknek elég ijesztő volt – magasra tettétek a mércét, na! :))) Mindig is éreztük, mennyire nagyon sokat jelent Ádámnak és nekünk is az a meghitt, családias, kellemes környezet, ahol vigyáztatok a gyermekünkre, és az a szeretetteljes légkör, amit biztosítottatok, ahol tökéletes biztonságban tudtuk őt. Az óvó nénik figyelme, szakmai hozzáértése, az egész, ahogyan a gyerekekhez viszonyultok, az felbecsülhetetlen, és tényleg nem túlzok.
És hála mindennek, Ádám egész zökkenőmentesen indult az óvodában. Én aggódtam, de csak magamban, őt igyekeztem bátorítani (bár tele voltam kétségekkel), és a harmadik napon már szépen ott is hagyhattam őt egész délelőttre.
Ádám remekül feltalálja magát, hihetetlenül önálló, tudja mikor mi következik, és mindent tökéletesen csinál. Játszik, rajzol, figyelmesen hallgatja a mesét, wc-re megy, kezet mos, egyedül eszik, bizalommal fordul az óvó nénikhez…
Szóval a gyümölcs szépen beérett, a napirend, az előző hónapok gondos odafigyelése tökéletesen beépült az ő saját napirendjébe, és mindazt, amit általatok megtanult, remekül átülteti az ovis gyakorlatba, és mi ezért hihetetlenül büszkék vagyunk rá és nagyon köszönjük nektek is ezt a remek előkészítést, felkészítést, sok-sok törődést!!!

Kívánunk nektek minden jót, Ádám nevében is sok ölelést küldök nektek, és további csodás napokat kívánunk az életetekbe!! Puszi

Zsuzsi

„A Legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak”  (J. W. Goethe)

Kedves Adri!

Lilla rengeteget fejlődött,szárnyal mióta veletek van végtelenül hálásak vagyunk, hogy ilyen szeretetteljes környezetet biztosítotok neki nap mint nap.

Dalma és Péter

Kedves Dia és Adri!

Még emlékszem, két évvel ezelőtt az első beszélgetésre, amikor Judithoz  indultunk, izgultam, de próbáltam nem mutatni Gréta előtt.. Pici volt még, alig másfél éves,  lelkiismeret furdalásom is volt hogy bölcsibe készülök adni, de közben tudtam hogy én már kevés vagyok neki, kell neki a gyerektársaság,  az újdonság, a fejlődés. És akkor, ott, amikor 5 perccel az érkezésünk után már bátran mutatta a babát Juditnak, szépen és okosan eljátszott a játékokkal na akkor nyugodtam meg először, hogy jó kezekben lesz. A második izgalmat, de vele együtt a megnyugvást az első beszoktatós napunk hozta, hogyan fogja érezni magát Gréta? Mennyire találja meg a közös hangot az óvó nénikkel és a többi gyerekkel? Ekkor se kellett pár perc, hogy tudjam jól döntöttünk, amikor titeket választottunk. Adri és Dia olyan szeretettel fordult Gréti felé, amit ő is rögtön megérzett és azonnal a szívébe zárt mindkettőtöket. Ezek az jó  érzések, azóta csak erősödtek bennem, látva azokat a pillanatokat, amikor megyek érte és ahogy  elköszön tőletek.. Gréta rengeteget tanult és fejlődött, amióta hozzatok jár. A  kedves, de néha visszahúzódó kislányból egy igazi cserfes, önálló, okos, nagy lány lett és ez nektek is köszönhető: Adri, Dia, Imola, Ági, Vivi, Kriszti, Judit és Andi.
Ott voltatok mellettünk, ha sírós volt a reggel, ha napközben elesett, ha elszomorodott, mert hiányzott neki anya vagy amikor sokáig kellett simogatni a hátát hogy el tudjon aludni… Gondosan odafigyeltetek a nem egyszerű diétájára, közösen ötleteltünk, hogy soha ne érezze magát kizárva a finomságokból.
Minden héten szebbnél-szebb alkotások vártak a szekrényben, amiket Gréta a segítségetekkel készített és amikor a legváratlanabb pillanatokban elkezdett Gréta énekelni egy dalt vagy mondani mondókát, verset tudtam, hogy megint jókedvűen is hasznosan telt el az idő veletek.
Szóval még egyszer köszönünk szépen mindent nektek!! Felejthetetlen két év volt és tökéletes alapokat kaptunk ahhoz, hogy Gréta kilépjen a már kevésbé védett közösségi életbe!

Mindig szeretettel fogunk gondolni rátok!

B. Gréta, Dávid, Timi és Ákos

Kedves Adri!

Ez a nap is eljött, amikor búcsút veszek tőled számtalan csodás emlékkel mögöttem. Első közösségi élményeimet  széppé tetted, amiért hálám irántad örökké él. Köszönöm a rengeteg szeretetett, amit adtál nekem, a sok puszit ölelést, amit sosem felejtek. Amikor megismertük egymást, még nem beszéltem, az idők során azonban minden téren sokat fejlődtem. Általad ismerhettem meg számos hangszert és dalt, amely által a zene iránti szeretetem örökké tart majd. Tudom, hogy az ebéd utáni alvás nem volt erősségem, de a kezed simogatásától már könnyebben ment minden. Rengeteg élményben, mókában, kacagásban volt részem, miközben komoly figyelmet fordítottál a tanulás terén is mindenre.
Mindent, amit kaptam tőled örökké szívembe zárom  és a veled töltött időt csodálatos gyerekkori emlékként tartom majd mindig számon!
Köszönök mindent és hálás vagyok a szüleimmel együtt, hogy az élet ilyen csodálatos óvó nénit küldött nekünk! Sok szeretettel:

Beni

Kedves Andi, Judit, Adri, Kata, Eszter,  Szilvi és Panni néni!

Köszönet még egyszer a gyönyörű ajándékokért!
A gyönyörű fotó album és a gondos, alapos munkával összeállított DVD  felülmúl minden képzeletet. Csodás ajándék a szülőknek és örök emlék a gyerekeknek.
De ezek „csak” a hab és a fénylő, színes, ínycsiklandó díszítés a mennyeien ízletes tortán.
Hihetetlen ajándék vagytok Mindannyian nekünk. Ti vagytok a legjobb amit egy kisgyerekes anyukának de leginkább egy kisgyereknek kívánhat bárki. Öröm, vidámság és közben észrevétlenül is tanulás, tudás amit adtok a legkedvesebb és legtermészetesebb módon minden nap. Róza boldogan, győzködés és vita nélkül indul útnak otthonról reggelente és én nem csak nyugodt szívvel hanem azzal a tudattal hagyom nálatok, hogy Velem sem érezné jobban magát és Tőlem sem tanulhatna többet. Sokáig tartó útravalót kap, aki Nálatok kezdi a kis közösségi életét pici gyerekként! Olyan szeretettel és hozzáértéssel terelgetitek ezeket a kis szárnyaikat bontogató csöppségeket, ami életük végéig kísérni fogja őket.
Nálatok minden szép és jó és tökéletes, nincs benne semmi DE 😉

Köszi, hogy vagytok! Puszi

Viki

 

Kedves óvóménijeim!

Ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztünk Nálatok, de szinte minden időnket elvette az új környezetbe való beilleszkedés. November 18-án megszületett kisöcsém Dániel. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnánk rátok vagy ne emlegetnénk a Nálatok eltöltött időt, melynek minden percéért nagyon hálásak vagyunk Anyával. Sajnos itt kint az óvoda közel nem olyan szuper hely, mint veletek.
Nagyot nőttem, megállás nélkül beszélek, mesélek és persze mindenkit elbűvölök. Szinte az összes mesekönyvemet szöveghűséggel kívülről fújom és egész nap azokból idézek 😉 Egyre okosabb és cselesebb vagyok, ami a dac korszakban nekem kedvez. Nagyon szeretem testvérkémet, aki egy áldott jó lélek, de azért néha jól megráznám, ha Anya nem figyelne oda eléggé. J Többször emlegetlek benneteket és ha Anya letol valamiért,  és az irgumburgum kifejezést használja, akkor mindig elmondom, hogy  Ildi, Eszti is mindig ezt mondta. Veletek  készített játékok nagy becsben vannak. Sokat kérdezek még Hannáról és Botiról is.
Reméljük, Nálatok is minden rendben! Hamarosan Anyával és Tecivel (Danika) néhány napot újra Budapesten leszünk, előtte szólunk, mert meglátogatnánk Titeket.

Addig is sok puszit küldünk.

Bella baba

 

Kedves Andi és Judit!

Szeretnénk megköszönni nektek, a sok szeretetet,féltést, odaadást,bátorítást!Köszönjük, hogy Lilla ilyen barátságos, kedves, biztonságos és varázslatos környezetben en tölthetett el majdnem 1,5 évet! Örülök, hogy a búcsú nem végleges és hogy nyár után, még 1 évig az életünk részei lesztek!
További sok sikert kívánunk mindahhoz, amit nap mint nap véghez visztek és hogy ilyen kis Csodavilágot varázsoltok a gyerekeknek!
Hiányozni fogtok!

Szép élményekkel teli nyarat kívánunk Nektek!

Lillus és a többiek

 

„Osztani magad: – hogy így sokasodjál;
kicsikhez hajolni: – hogy így magasodjál;
hallgatni őket, hogy tudd a világot;
róluk beszélni, ha szólsz a világhoz.
Széjjel szóródni – eső a homokra –
sivatagnyi reménytelen dologra
s ha nyár se lesz tőled – s a táj se zöldebb:
– kutakká gyűjt a mély: – soká isznak belőled!„
(Váci Mihály)

 KÖSZÖNÖM, a támogatásodat, segítségedet, együttérzésedet, figyelmedet, figyelmességedet, szeretetedet és a rengeteg tudást, tapasztalatot, bölcsességet, amit elleshetem tőled! Köszönet a közösen átélt pillanatokért! Emlékül:

Esztertől