Csendjáték, naptározás

Csendjáték

Minden nap az udvar előtt egy ugyanazon időszakban csendjátékozunk a gyerekekkel, mely az egyik legmeghittebb montessori tevékenység. Nagyon sok mindent ad nap mint nap, hogy ebben a minőségben részesülhetnek a lámacukás gyerekek. (egymásra való odafigyelés, csoport összetartozásának erősítése, szem kéz-láb koordináció, koncentráció, elcsendesedés)
Halk csendzenénkre körbe ülünk egy kis szőnyeg köré, becsukjuk szemünket, minden elcsendesedik. Együtt megéljük a csendet. Egy kis idő után a gyerekek egymás után a szőnyeg körül tyúklépésben és egy tárgyat fogva körbe sétálnak (kéz-láb koordináció). Simogatással és egy a kis tárgy átadásával (tessék-köszönöm) jelzik egymásnak, hogy ki a soron következő.
A csendjátékot a legkisebbek is élvezik és első perctől kezdve nagyon ügyesen, lelkesen vesznek részt benne. Minden csendjáték beszélgetőkörrel zárul, amikor az adott heti tematikát, az ezzel kapcsolatos otthonról hozott tárgyakról beszélünk a gyerekekkel.

Naptározás

Mindennapos tevékenységünk a naptár játék is. A gyermekek segítségével közös kis naptárt is vezetünk. Minden csendjáték végén beszélgetünk a napszakokról, hónapokról, évszakokról, időjárásról. Színes kavicsok üvegcsékbe rakosgatásával segítjük megérteni a napok múlását A csoportszobák naptárai segítenek érzékelni az idő múlását, ez a folyamat minden nap be van építve a csendjátékunkba.